"Keveseknek adatik meg, hogy azzal foglalkozzanak amit igazán szeretnek…", de hogy ezért az esetek döntő hányadában még őt is szeretik, az már igazán hab a tortán.

Esküvőkön bármilyen szolgáltatási ágban szerepelni nagy kihívás, és még nagyobb megtiszteltetés. Folyamatosan szerepet vállalni házasságkötéseknél, viszont már hivatás.

Egy régi álom vált valóra ezzel tanfolyammal. Az első tréning sikeressége után, örömmel indítjuk el a következő oktatás-sorozatot.

Nem sokan mertek még ezen két szakma oktatásába belevágni, mert bár egyszerűnek tűnik, koránt sem az... Ezt pontosan tudja a tanfolyam szervezője is,Szitás Róbert, Szitu, aki 20 éve eme gyönyörű hivatásnak szenteli életét. Vőfélyként kezdte, de ma már ceremóniamesterként tevékenykedik minden hétvégén. Ha valakinek, akkor neki a hobbija a hivatása is egyben.

Az előadásokat olyan, évek óta aktívan és sikeresen dolgozó kollégák tartják, akik szintén hatalmas szakmai alázattal rendelkeznek és örömmel adják át tudásukat az új és lelkes hallgatóknak.

Tanfolyamunkra várunk minden olyan érdeklődőt, aki szívesen vállalja az esküvői házigazda, a ceremóniamester, ill. a vőfély szerepét; aki érez magában annyi rátermettséget, hogy a megfelelő tudásanyag birtokában bátran vágna bele egy új kalandba.

Nem állítjuk hogy néhány hétvége alatt profit faragunk bárkiből, hiszen egy végtelenül komplex feladatról van szó. Előadóink, oktatóink jóvoltából azonban átfogó képet próbálunk mutatni mindabból, amire szüksége lehet egy jó ceremóniamesternek vagy vőfélynek.

Minden egyéb már élesben fog eldőlni, persze ehhez is tudunk segítséget nyújtani. A tanfolyamon sikeresen szereplőknek ugyanis a későbbiekben munkát is kínálunk.

Amivel nem árt, ha már rendelkezel: